Az első magyarországi szabad vizű uszoda 1781-ben épült Pesten, de nem sokkal később Balatonfüreden is létesítettek egyet. A nagyközönség számára csak később engedélyezték a bejárást. Az úszásoktatás folyamuszodákban zajlott, méghozzá a maitól teljesen eltérő módon. A tanítványokat először szárazon tanították meg az úszás alapjaira, majd úszóbakra fektették őket, ahol vízszintes testhelyzetben is gyakorolhatták a mellúszás kar- és lábmozdulatait. Miután szárazföldön megtanulták a tempókat, következtek a merülési gyakorlatok. Karl Heinitz felfüggesztéses oktatási módszere, egész Európában elterjedt. (1816-os illusztráció)
Az évszázadok alatt a módszerek változtak, de még az 1970-es években sem volt általános az úszástudás. 1977 nyarán a Magyar Hírlap és a Népsport „Hajrá Balaton!” néven akciót hirdetett a Balaton déli partján lévő településeken, így Siófokon is. A szervezők célja az volt, hogy korra és nemre való tekintet nélkül ingyenes úszóoktatást biztosítsanak a jelentkezők részére. A siófoki helyszín az újhelyi strand (Szigliget út) melletti városi napközis tábor területe volt. A két nyári hónap – július, augusztus – során több százan (főleg gyerekek) sajátították el az úszás alapelemeit.
A képeken látható még: Leczke az úszóversenyzőknek (forrás: Tóth-Baranyi Antal); Tihany, Gödrös, a honvédség központi gépkocsijavító műhelyének tanonc tábora (adományozó Ábrahám Gábor); úszásoktatás a Balatonban (Fodor Ágnest ajándéka).
Források:
Bakó Jenő: Az úszás története. Budapest, 1986.;
Magyar sportenciklopédia. 2. köt. L – Z. Budapest, 2002.;
Somogyi Néplap, 1977. július 15.;
Tanácstagi Tájékoztató, 1977.;
https://www.termalfurdo.hu/furdotortenet/a-parton-tanultak-hogyan-kell-az-uszas-evolucioja-5109
Képek további forrása: BRTK Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény
