1968
1968. június 1-jén nyílt meg az Öregek Napközi Otthona.
Megkezdte működését az új rendelőintézet.
1968. december 29. : Siófok várossá avatás napja
Ünnepi program:
9 órakor: kiállításmegnyitó a Vak Bottyán Általános Iskolában helytörténeti anyagok és helyi képzőművészek alkotásaiból.
11 órakor: ünnepi tanácsülés a Bányász Üdülőben: Kisházi Ödön, Elnöki Tanács elnökhelyettese átadta a várossá nyilvánítás okmányát; a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 20/1968. sz. határozatát.
15 órakor: dr. Szabó Zoltán átadta a négyszáz ágyas kórházat és a közelében épült korszerű rendelőintézetet.
19 órakor: díszelőadás a Bányász Üdülő nagytermében.
1969
1969-ben a Balatoni Halászati Vállalat utódaként megalakult a Balatoni Halgazdaság.
A MAHART sporthajótárolót épített a Sió nyugati oldalán.
1970
Az Idegenforgalmi Hivatal felvette a SIOTOUR nevet.
1970. április 18-án Kálmán Imre kiállítás nyílt a zeneszerző szülőházában. Az eseményen részt vett özvegye, Vera Kálmán.
Szeptembertől a kaposvári Liszt Ferenc Állami Zeneiskola kihelyezett tagozataként megkezdte működését a Zeneiskola.
1971
Megkezdődött a művelődési központ építése.
Siófok első toronyházát (11 emelet, 41 lakással) kezdték építeni a Sió-partján.
Megalakult a Családi Ünnepek Irodája (névadás, házasságkötés stb.).
Átadták a város új gyógyszertárát a Fő utcán.
A Kossuth Lajos utcában 75 férőhelyes óvoda kezdte el működését.
1971. július 2-án nyitották meg a forgalom számára az M7-es autópálya Budapest-Siófok közötti szakaszát. Egyelőre csak a bal pályán mehetett a forgalom.
1971. november 6-án Kálmán Imre szülőházának alagsorában pinceklubot nyitott a Balaton Táncegyüttes.
A kórház parkjában felavatták Varga Imre szobrászművész Tűnt idők című alkotását.
1972
Átadták a városi tanács új irodaházát. Az épületben működött a városi tanács, a siófoki Járási Tanács Hivatala, a járási és városi pártbizottság, KISZ bizottság, az Úttörőszövetség és a Munkásőrség.
A régi posta mögött új telefonközpont épült, ezzel Siófokot bekapcsolták az országos távhívó hálózatba.
1972. augusztus 3-án 10 emeletes SZOT üdülőt adtak át az Ezüstparton. Akkor ez volt az ország legnagyobb családos üdülője, 200 szobában 600 vendéget fogadtak egy időben.
Az OTP hétvégi „faházas” telepet hozott lére Sóstón.
1973
1973. június 17-én átadták a forgalomnak a felújított Beszédes József hidat.
Alakulásuk 90. évfordulóját ünnepelte az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A testnevelés és sport helyi irányításának szervezésére a városi tanács létrehozta új szakigazgatási szervét, a városi Testnevelési és Sportfelügyelőséget, mely 1973. augusztus 1-én kezdte el munkáját.
1973. szeptember 1-jén a Balaton partján, szép környezetben nemrég átadott épületben kezdte a tanévet az 523. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet.
1974
1974. január 1-től önálló városi intézmény lett a Zeneiskola.
A városi tanács februári ülésén rendeletet fogadott el a város új címeréről.
A városi tanács novemberi ülésen a Siófok emlékérem és Siófok díszpolgára cím adományozásáról alkotott rendeletet.
Az Aranypart beépítésének tervezésére és kivitelezésére a Budavári Palota Beruházó Irodája kapott megbízást. Az első épületet öt év múlva adták át.
1975
Siófokért emlékérem első kitűntetettjei:
- Dobány Imre, a Kőolajvezeték Vállalat nyugalmazott igazgatója;
- Jelinek Pál tanácstag, aki fél évszázadon át volt a Siófoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka;
- Dr. Kopár István, MAHART gazdasági igazgatója.
Két közösség kapott elismerést még a városért végzett munkájáért:
- a Siófoki Dalkör, a zenei kultúra terjesztéséért és a siófoki dalos ünnepek szervezéséért,
- a MÁV Tervező Intézete, amely társadalmi munkában (költségek nélkül) tervezte a Fő teret és a művelődési központot.
1976
Dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár felavatta a város új intézményét, a Városi-járási Művelődési Központ és Könyvtárat. Az ünnepi alkalomból kiállítást rendeztek Varga Imre szobrászművész alkotásaiból.
1976. május 17-én kezdte el működését az állami tűzoltóság.
A városközponti Új piactérről Kilitibe helyezték ki a „Pulóver” piacot.
Díszhangversennyel ünnepelte alapításának 100. évfordulóját a Siófoki Dalkör. Ez alkalomból közel 800 kórusénekes érkezett városunkba hazánkból és külföldről.
Megnyílott a város hatodik óvodája, és még ebben az évben kezdték a 7. és 8. számú óvodák épületének alapozását.
1977
1977. június 28-án nyitott meg az Iparterületen az új, korszerű TŰZÉP.
Régi helyén, a Sió-parton elkezdődött a Vásárcsarnok építése.
Harmincéves lett a Somogy Megyei Idegenforgalmi Hivatal.
Megkezdte működését az új szennyvíztisztító telep.
A siófoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület március 6-án tartotta utolsó közgyűlését.
Nyáron először hirdettek szervezett keretek között úszásoktatást 4 oktatóval a Balatonban, Az úszó tanfolyamon közel 500 fő vett részt.
A siófoki Állami Gazdaság üzemében ebben az évben kezdték meg a rostos gyümölcsitalok gyártását.
Kilitiben, a Szeptember 6. téren új ABC épült.
Megkezdték a Sió Áruház korszerűsítését 100 millió forint költséggel.
A Városi Könyvtárban helyezték el Varga Imre szobrászművész Kopernikusz című alkotását.
A városi tanács épülete mellett 190 férőhelyes parkoló épült.