
88 éves korában, november 7-én Los Angelesben hosszú betegség után elhunyt Kálmán Yvonne, Kálmán Imre lánya. Életét annak szentelte, hogy édesapja zenei örökségét védje, és nemzetközileg is népszerűsítse. Az operett műfajának nemzetközi népszerűsítésében végzett több évtizedes munkájáért 2017-ben, nyolcvanadik születésnapján Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki.
A zene világán túl Kálmán Yvonne elkötelezett volt az állatvédelem iránt is. Mexikóban megalapította az Yvonneka Alapítványt, amely kóbor kutyák mentésével, orvosi ellátásával és örökbeadásával foglalkozott.
Kálmán Yvonne 1936-ban, harmadik gyermekként jött a világra Yvonne Sylvia Marica néven – a névadás édesapja, a világhírű operettkomponista, Kálmán Imre ismert darabjainak hősnőit tükrözi vissza. Külföldön nőtt fel, Amerikában majd Mexikóban élt, de sok időt töltött Európában is, a legtöbbet Münchenben, Bécsben és Budapesten.
1992-ben a Kálmán Imre Múzeumba látogatva Matyikó Sebestyén József múzeumigazgatóval beszélgetve idézte fel édesapja siófoki emlékeit:
„— Apám nekünk, gyerekeknek sokat mesélt arról, hogy milyen gyönyörűszép helyen született. Igen büszke volt arra, hogy Siófok nevét a nagyvilágban ő is híressé tette. Sokat emlegette a zsidó iskola jeles tanárát, Rónai Adolfot, és játszótársait, a siófoki „pógárgyerekeket”. Számtalanszor többször hallottuk tőle, hogy a Balaton volt a legszebb gyermekkori emléke. Csodálatos apa volt! Én mint a legfiatalabb gyermeke — idősebb testvéreim: Charley és Lili — különösen kötődtem hozzá. A francia nevelőnőm révén „első nyelvem” a francia volt. Apám csak az anyanyelvét, a magyart szerette; magyarul beszélt, az idegen nyelvek tanulása számára nehéz volt, de hogy közelebb kerüljön hozzám, vette azt a nagy fáradtságot, hogy megtanuljon franciául. Igen nagy öröm volt számára, hogy magyar szakácsnőnktől, Pervich Máriától megtanultam magyarul. Apám ugyanis ízig-vérig magyar volt, és az volt szűkebb, ifjúkori baráti köre is. Bárhová vetette is a sors, szívében magyar maradt!”
A teljes visszaemlékezés a képek között elolvasható.
Yvonne többször ellátogatott édesapja szülőházába. 1992-ben itt tartotta esküvőjét is. „Gyönyörű volt, több mint száz vendéget hívtunk, Tihanyból jöttünk hajóval, cigányzenekar játszott itt a múzeumban” – emlékezett vissza.
2023-ban édesapja halálának hetvenedik évfordulóján még ellátogatott Siófokra, koszorút helyezett a Kálmán Imre Emlékház falán.
Emlékét őrizzük!
A fotókon:
Kálmán Imre és gyermekei Yvonne születésekor, 1936
A Kálmán házaspár és gyermekeik (Charles, Elisabeth és a kis Yvonne) New Yorkban
Yvonne emlékei (cikk)
Az esküvő
- októberében a Kálmán Imre Emlékházban
Kálmán Yvonne látogatása, 2023 (az eseményről videófelvétel is készült, mely visszanézhető a Kálmán Imre Művelődési Központ hivatalos Youtube csatornáján:
Források:
88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya
https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/88-eves-koraban-elhunyt-kalman-yvonne-a-vilaghiru-zeneszerzo-kalman-imre-lanya-184108.html
Egy világpolgár Mexikóból: Kálmán Yvonne = Siófoki Hírek, 2023. november, 16-17.
Góz Lilla: Lányával együtt emlékezhettek Kálmán Imrére = Somogyi Hírlap, 2023. október 26., 5.
Matyikó Sebestyén József: Yvonne emlékei = Somogyi Hírlap, 1992. március 7., 9.
A képek forrása: Kálmán Imre Emlékház














