Siófok 1865-ben mezővárosi címet kapott, s a központban a vásártartási jog folytán felpezsdült az élet. A katolikus templom szomszédságában alakult ki a vásár- és piactér. Az első országos vásár napján, 1865. március 26-án nagy ünnepséget tartottak: „egy magas állványról tíz akó bort folyattak le a vásártéren, s ezer zsemlyét osztottak szét a nép között”.
Az anyakönyvi adatok tanúsága szerint a 17-18. században a következő családok lakták Siófokot: Ángyán, Balika, Bencsik, Biró, Bognár, Borbély, Borsos, Csepeli, Domokos, Erdős, Fehér, Forgács, Gaál, Gáspár, Gulás, Gyömerei, Hegedűs, Horváth, Illés, Karikó, Kálmán, Kele, Kelfel, Kerti, Kéri, Kiss, Kovács, Koszöghi, Látrányi, Miskei, Molnár, Nagy, Németh, Pap, Palenta, Pintér, Saári, Soós, Szabó, Szalai, Szapanyos, Szekeres, Szücs, Takács, Tímár, Tollinger, Tóth, Varga, Vella és Zinka. Egy 1871. évi törvénycikk rendezte a helységek státuszát. Siófok közvezetése a bíróból és helyetteséből, legalább négy tanácsbeliből, pénztárnokból, községi jegyzőből, közgyámból és községi orvosból állt. Ezidőre megindult a fejlődés, a település vonzotta a mesterembereket, kereskedőket, s azok – élükön a zsidósággal – a tér körül üzletsort építettek.
A Fő tér jobb oldalán, a Gángol-féle házban volt 1900-1911 között a posta, ott lakott Scholcz Géza, a postamester is, utána Strumpf Sámuel hentes költözött a házba. Később ott volt a Siotour Rt. főirodája. A ház előtti téren volt a baromfi- és zöldségpiac, mellette a Kardos vendéglő.
Még 1737. július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén szentelték föl a barokk katolikus templomot. Ennek a szomszédságában jöttek össze heti vásárokon a környék gazdái, a lovas kocsikról különféle terményeket, tűzifát, illetve malacot árultak. A piac egyre élénkebbé vált, nőtt a forgalma, s előfordult, hogy a Sión egy-egy hajó 400-500 akó szekszárdi bort is felhozott.
1878-ban Tóth Katalin helybéli lakos állíttatott keresztet a piactérre. Először az I. világháborús emlékmű helyén állt, később a Sió Áruház elé tették úgy, hogy a Sió-csatorna felé nézett. 1967-ben helyezték a templomkertbe. A népi mondás szerint „ennek a körösztnek nem volt nyugta sehol se”, mert mindig vitték.
Forrás:
Múltidéző: siófoki érdekességek. BRTK Könyvtár, Siófok, saját nyomtatás, 2013.
